Hírek
2017. Január 18. 16:14, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Menekülni akart, leszorította az útról a rendőrautót

Hamis rendszám, kábítószer miatt menekült.
A Soproni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása és közúti veszélyeztetés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 24 éves nagylózsi lakos ellen.
A járőrök 2017. január 17-én 13 órakor Sopronban megállítottak egy Audi típusú személyautót közúti ellenőrzés céljából. A sofőr kivonta magát az igazoltatás alól és elhajtott. A jármű után két szolgálati autóval indultak, de a gépkocsi vezetője a mellé húzódó – megkülönböztető fény- és hangjelzést használó – járőrt leszorította az útról, amitől a rendőrautó a padkának hajtott és megrongálódott. A másik szolgálati jármű egy földúton megtalálta a kicserélt magyar forgalmi rendszámú külföldről behozott Audit, azonban a sofőr elmenekült a helyszínről.
A soproni nyomozók azonosították a nagylózsi lakost és megkezdték felkutatását, a 24 éves férfi pedig a kutatás közben feladta magát a rendőrkapitányságon. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, így a Bűnügyi Osztályon három bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 19:00, vasárnap | Helyi
Egyedül Magyarország ragaszkodik az orosz gázhoz
Időhúzásra játszik, vagy érdemi lépésekre szánja rá magát a magyar kormány?
2025. Augusztus 03. 16:00, vasárnap | Helyi
Traktoros felvonulást szerveznek Magyarkeresztúron
Jelentkezőket várnak.
2025. Augusztus 03. 13:00, vasárnap | Helyi
Ne akkor keresd a megoldást, amikor már lángol a konyha!
Katasztrófavédelem felhívása
2025. Augusztus 03. 09:00, vasárnap | Helyi
Megszüntetik a lejárt sírhelyeket a szili temetőben
Felhívás