Hírek
2014. Március 21. 11:17, péntek |
Belföld
Forrás: mszp.hu
Mesterházy megüzente

A kormányváltás után liberalizálni fogjuk a dohánypiacot, helyre állítjuk a régi rendet – üzente Mesterházy Attila Szekszárdról csütörtök délután.
A kormányváltó erők miniszterelnök-jelöltje a tolnai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányváltó erők programjából eredően nem lesznek kiváltságos trafikosok, akik mások kárára termelhetnek extraprofitot.
A Fidesz a trafikmutyi fővárosává tette Szekszárdot – ezt pedig már este, a szekszárdi művelődési házban jelentette ki, visszautalva a délutáni bejelentésére.
Elárulta azt is, hogy személyesen próbált utánaolvasni az interneten a Fidesz programjának. Programot nem talált, helyette Orbán minapi kijelentésébe botlott, aki mindössze annyit tudott felelni a Fidesz jövőbeli terveit firtató kérdésre, hogy „folytatjuk”. Vagyis folytatják a rokkantnyugdíjasok megalázását, a szegénység mélyítését, a közpénzek, a trafikok és a földek lenyúlását, az emberek kisemmizését, a gazdaság tönkretételét és így tovább.
De nem csak ennyiből áll a programjuk, hiszen Orbán már szerényebben fogalmaz, azt mondja, hogy szeretnék folytatni. Na, ez már közelít a valósághoz – reagált Mesterházy. De az azért mégsem ártana, ha lenne valami víziójuk Magyarországról, hiszen ma egyetlen üzenetük van, és az a rezsiharc. De ki a csudától védik ezt a rezsit? – tette fel a kérdést. Az MSZP ugyanis minden rezsicsökkentéssel kapcsolatos döntést megszavazott a parlamentben.
Az elmúlt években sokkal több terhet raktak az emberekre, mint amennyit a rezsicsökkentéssel odaadtak. De az, hogy pénzt vesznek el az emberektől, az szerintük nem megszorítás.
A rezsiküzdelem nem másról szól, mint hogy a saját intézkedéseik miatt megemelkedett energiaárakat csökkentsék, mert még ma is többet kell fizetni egyes energiahordozókért, mint 2010 előtt. „Nem tőlünk kell védeni a rezsicsökkentést, hanem Orbán Viktortól” – mondta.
Emlékeztetett arra is, hogy a brutálisan megugró üzemanyagárak csökkentésének MSZP-s javaslatát is leszavazták a fideszesek, pedig korábban jóval alacsonyabb benzináraknál éppen ők követelték ugyanezt a szocialista kormányoktól.
Hasonló a helyzet a devizaárfolyamokkal is. A szocialista kormányok nyolc éve alatt összesen 23 olyan nap volt, amikor 300 forint fölött volt az euró árfolyama, a Fidesz elmúlt négy évében viszont már legalább 223 ilyen napot találunk.
Éljenek meg ők 47 ezer forintból – üzente azoknak, akik szerint ez lehetséges. Elmondta, hogy mivel a magyar munkavállalók itthon nem tudnak megélni, egyre többen hagyják el az országot a boldogulás reményében, és ebben nem az a legszomorúbb, hogy a kormánynak őket is van képe beszámítani a foglalkoztatási statisztikába.
Orbán szerint több pénz kellene az egészségügybe – váltott témát. Egyetértünk vele, csak azt nem értjük, hogy akkor miért kivettek belőle az elmúlt években? Erre mondja Orbán Viktor, hogy stabil alapokra helyezték az egészségügyet. Ez is nagyon jól hangzik, csak az a baj, hogy az emberek nem így gondolják, sőt: minden második magyar szerint romlott az ellátás színvonala az elmúlt egy évben. Nem is csoda, hiszen éveket kell várni egy-egy műtétre, és 12-14 hónap egy átlagos várakozási idő a komolyabb beavatkozásoknál. Mesterházy Szekszárdon is világossá tette, hogy kormányváltás után a várólisták radikális csökkentése az új baloldali kormány egyik legfontosabb feladata lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.