Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2021. Április 22. 16:04, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Mintegy harmincmillió forintot szerző csalók ellen emeltek vádat

Mintegy harmincmillió forintot szerző csalók ellen emeltek vádat

Vádat emeltek tíz ember ellen, akik időseket megtévesztve mintegy 30 millió forintot csaltak ki tőlük 2020 áprilisa és júniusa között - közölte a Pest megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a hálózat tagjai úgy tévesztették meg az időseket, hogy telefonhívás során a sértettek hozzátartozójának adták ki magukat, azt mondták, balesetet szenvedtek, és sürgősen pénzre vagy arra váltható értékre van szükségük, amelyért egy ismerősüket küldik el. Ezután elmentek a sértett lakcímére, átvették a pénzt, értékeket, majd egymás között szétosztották.

A hálózatot ketten Angliából irányították, a többiek Magyarországon vettek részt a bűncselekmények elkövetésében.

A szervezet tagjai a bűncselekményekkel csaknem 30 millió forinthoz jutottak, amelyből az eljárás során csak mintegy 2,5 millió forint jutott vissza a sértettekhez - írta a főügyész, hozzátéve: csak a szerencsének és a sértettek óvatosságának köszönhető, hogy a vádlottak nem tudtak további 95 millió forintot szerezni.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a hálózat tagjai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen - többségében a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére - elkövetett csalás vagy annak kísérlete miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

Címkék: csalás, csaló, vádemelés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek

Nagy fogás

Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.

2026. Március 11. 11:00, szerda | Kék hírek

A filmre vett betörés

Akaratán kívül lett egy film főszereplője az a fiatalember, aki egy nagykanizsai élelmiszerboltba tört be február végén. Egy közel lakó nő ugyanis nemcsak észrevette és szólt a rendőröknek, de a telefonjával filmre is vette.

2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek

Felszámolták a budakeszi droglabort

Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.