Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2018. Augusztus 10. 07:00, péntek | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Munkában az ifjú helyszínelők

Munkában az ifjú helyszínelők

Csornai rendőrök mutatták be a munkájukat az ifjúsági vöröskeresztes táborban.

A Magyar Vöröskereszt 2018. augusztus 6. és 2018. augusztus 10. között, Sopronnémetiben szervezte meg ifjúsági táborát. Ennek célja, hogy az itt tartózkodó gyerekek között az egészséges életmódot népszerűsítsék, valamint a táborlakók a saját tapasztalataik alapján szerezzenek ismereteket az emberi segítségnyújtás fontosságáról, egy-egy az éles helyzethez hasonló szituáció bemutatásán keresztül.

A tábor programjai között szerepelt a társszervek munkájának megismerése is, ezért a Csornai Rendőrkapitányság két munkatársa ellátogatott a gyerekekhez. A délelőtt folyamán Czigle János rendőr főtörzszászlós bűnügyi technikus és Harsányi Judit rendőr őrnagy beszéltek a fiataloknak a rendőri munkáról, valamint bemutatták a technikusi munka során használt eszközöket és a helyszínelő gépkocsit. Az előadás során a rendőrök lehetővé tették, hogy a bemutatott eszközöket a gyerekek a gyakorlatban is kipróbálják.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 16:00, hétfő | Helyi

Nyári közösségi szolgálat Szilban

Felhívás diákoknak

2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi

Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót

A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.

2025. Június 16. 09:00, hétfő | Helyi

Medence feltöltés okosan

A PAnnon-Víz felhívása

2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi

Vízitúra szabályok a Szigetközben

Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.