Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. Március 27. 08:00, kedd | Helyi
Forrás: Csorna Hunyadi János Gimnázium

Parlamenti különóra

Parlamenti különóra

Március 19-én nem csak az albán delegáció tette tiszteletét a Parlamentben, hanem mi, a csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 12. évfolyamos diákjai is. Lehetőségünk nyílt egy egész napot eltölteni az Országházban. A hagyományos országházi kirándulásokon kívül betekintést nyerhettünk az országgyűlés életébe, feladataiba. A csornai országgyűlési képviselő, Gyopáros Alpár úr tartott nekünk előadást arról, hogy mi is a feladata egy országgyűlési képviselőnek, valamint kérdéseket is tehettünk fel neki. Az előadás után egy versenyen mérhettük össze tudásunkat az aszódi diákokkal, melyet fölényesen meg is nyertünk, és egy finom torta boldog tulajdonosai lehettünk. A szervezők egy szimulációs játékkal mutatták be nekünk, hogyan is zajlik egy plenáris ülés. Volt frakcióvezetőnk, házelnökünk, képviselőnk, valamint még egy nagykövetünk is, mint vendég. A játék lefolyása ugyan olyan volt, mint egy igazi plenáris gyűlésé. Miután eljátszottuk, az alsóházban meg is nézhettük a plenáris ülést. Megtekinthettük az Országgyűlési Könyvtárat valamint a díszőrség is tartott nekünk egy rövid bemutatót, melynek levezénylésében még egyik diákunk is segítséget nyújtott. Reméljük máskor is lehetőségünk nyílik a Parlamentet ily módon megtekinteni.

Szukhentrunk Zsófia


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 16:00, csütörtök | Helyi

Kérdőív Csorna fejlődéséről

Félig tele van a pohár, vagy félig üres? Válaszoljon Ön is!

2024. Május 09. 13:00, csütörtök | Helyi

Állásbörze - a legújabb állásajánlatok

A heti Szuperinfóból

2024. Május 09. 09:00, csütörtök | Helyi

Olvassunk együtt!

Felolvasó est a csornai könyvtárban.

2024. Május 08. 16:00, szerda | Helyi

A hanságligeti Palett-ex Kft. aktuális állásajánlata

Jelentkezzen!