Hírek
2015. November 18. 13:00, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Roma önkormányzati vezetőkkel egyeztettek a rendőrségen
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon értékelték a felek az eddigi eredményeket.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői találkoztak 2015. november 17-én, hogy a két szerv által kötött együttműködési megállapodás eddigi eredményeit értékeljék.
A találkozón a megyei rendőr-főkapitányság területi összekötőin kívül a helyi rendőrkapitányságok kisebbségi referensei is képviseltették magukat. A megyei rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a rendőri szervek megyénkben is kiemelt feladatként kezelték a roma kisebbséghez tartozó személyek jogegyenlőségének megvalósulását.
A roma kisebbségi önkormányzatok megjelent képviselői szintén hasznosnak és eredményesnek értékelték az eddigi munkát. Elmondták, hogy a roma közösség örömmel vette a rendőrség eddigi támogatását. Kérték, hogy a jövőben – kiemelten a fiatalok kábítószer fogyasztásának megelőzése érdekében – a rendőrség minél több prevenciós előadást és rendezvényt szervezzen a roma közösség fiataljai részére.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 16:00, csütörtök | Helyi
Magyar Péter és Bóna Szabolcs nagygyűlése Csornán
Választás 2026
2026. Március 19. 09:00, csütörtök | Helyi
Tavaszi dekorációk a lakásba
Előzetes jelentkezés szükséges.
2026. Március 18. 16:00, szerda | Helyi
Felismeri a tolvajt?
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

