Városlista
2025. augusztus 19, kedd - Huba

Hírek

2018. Március 06. 10:47, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt

Segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt

Keresik a rendőrök

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztásának bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

A nyomozás adatai alapján 2018. február 20-án 11 óra körül ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel közlekedett Győrben a Galgóczi Erzsébet utcában. Közlekedése során - eddig ismeretlen okból - a Malom út kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget egy jobbról érkező személygépkocsinak. A járművezető a közlekedési baleset elhárítása érdekében a gépkocsit balra kormányozta, amelynek következtében az út melletti vízlevezető árok betonfalának ütközött és megsérült. A történtek után a balesetet okozó járművezető megállás nélkül a 83-as számú főút irányába elhajtott.

A rendőrség kéri, hogy aki a közlekedési balesetnek szemtanúja volt, továbbá a balesetet okozó járműről illetve annak vezetőjéről információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi u. 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Címkék: baleset

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 19. 16:00, kedd | Helyi

Tájékoztató az Otthon Start Programról Bősárkányban

Kellő számú érdeklődő jelentkezése esetén.

2025. Augusztus 19. 13:00, kedd | Helyi

Zoo Kisfalud ünnepi program

Meghívó

2025. Augusztus 19. 09:00, kedd | Helyi

Áthajtott az árkon, és egy másik autónak ütközött egy kocsi Szanyban

A 33. héten történt.

2025. Augusztus 18. 16:00, hétfő | Helyi

Ünnepi ügyintézési rend a Pannon-Víz Zrt-nél

Tájékoztató