Hírek
2023. Augusztus 24. 09:21, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Segítsen, ha felismeri!

A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A Győri Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétsége miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján, vélhetően a képeken látható fiatal nő gyanúsítható azzal, hogy 2023. július 8-án 11 óra 30 perc körül Győrben, a Vasvári Pál utcában lévő bevásárlóközpont egyik üzletében, a sértett által földre helyezett női táskából kiemelt egy pénztárcát, és abból 107 ezer Forintot magához vett. Ezt követően az ismeretlen személy a tárcát az üzletközpont környezetében lévő étkezőhely egyik padján hagyta.
A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerái felvételt készítettek.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon