Hírek
2013. December 04. 16:00, szerda |
Helyi
Forrás: Csorna Kerényi György Művészeti iskola
Sikeresen szerepeltek a különböző versenyeken a csornai képzőművész tanulók

December 10-től a díjazottak művei is megtekinthetők az iskola adventi tárlatán.
A csornai művészeti iskola képzőművészet tanszakának legfrissebb versenyeredményei igazolják, hogy az intézmény művészetoktatása jó úton halad. A vizuális művészetet oktatók minden évben fontosnak tartják, hogy növendékeik tudását szakmai megmérettetéseken próbálják ki.
A siker idén sem maradt el: október 25-én a Győri Tánc és Képzőművészeti Szakközépiskola tehetségkutató versenyén 7 növendék vett részt, Péter András 2., Böröcz Balázs 3. lett, felkészítő tanáruk Pápai Miklós volt.
November 28-án a Soproni Handler Nándor Művészeti Szakközépiskola kétfordulós versenyén 5 növendék szerepelt: az összesített eredmények alapján Kovács Flóra dicséretben részesült, Görög Daniella a Zsűri elnökének díját érdemelte ki, Molnár Sára a 7. osztályosok között 3. lett képversével, Péter András a nyolcadikosok közt első, Böröcz Balázs 2. helyet kapott csillagképeivel, felkészítő tanáruk Szilágyiné Jéger Teréz.
A díjakat Lázárné Verebes Ilonától, megyei szakértőtől vehették át a versenyzők.
Műveik megtekinthetők a tanszak „Ünnepváró” tárlatán 2013. december 10-től a Csornai Városi Művelődési Központ kiállító termében.
Szilágyiné Jéger Terézszaktanár
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon