Városlista
2025. november 13, csütörtök - Szilvia

Hírek

2013. Július 31. 10:35, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél

Négy ember ellen indult nyomozás a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél történt sikkasztás miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.

Zákány Ágnes elmondta, hogy az ügyben kizárást kezdeményeztek, és így nem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nyomoz, hanem az eljárás lefolytatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki. A helyettes szóvivő hozzátette: a rendőrség szakértők bevonásával vizsgál egyes szerződéseket, a kárérték megállapítása folyamatban van.
A Blikk szerdai számában írt arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden működő takarékszövetkezet négy dolgozója nem létező emberek nevére több hitelszerződést kötött. A napilap úgy tudja, eddig nagyjából 1500 esetre derült fény, a kárösszeg pedig egymilliárd forint körüli is lehet.
A gyanúsítottak az előzőleg felvett hitelt a következő fiktív kölcsönből törlesztették. A szerződő felek kivétel nélkül kitalált személyek voltak, az irataikat fénymásolóval gyártották. A rendőrök a nyomozás során megpróbálták lefoglalni az elsikkasztott pénzt a gyanúsítottaktól, de egyiküknek sem volt néhány millió forintnál több megtakarítása. Védekezésük szerint csak azért csaltak, hogy a központban azt lássák, hogy jól dolgoznak - írja a Blikk.
A lap szerint az egyik gyanúsított a rendőröknek azt mondta, a remélt lottónyereményből akarták visszafizetni az elcsalt pénzt. A nyomózók a házkutatás során bukkantak rá arra a nyilvántartásra, amelyben a kitalált emberek pénzügyeit vezették.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.