Hírek
2011. Június 07. 08:41, kedd |
Helyi
Forrás: Széchenyi István Általános Iskola Csorna
Súlyosan bántalmaztak egy diákot a társai

Szóbeszédre adott okot Csornán, hogy tegnap délután mentő és rendőrautók álltak a csornai Széchenyi István Körzeti Általános Iskola előtt. Emiatt kértünk tájékoztatást Kemenesi Ágostontól, az intézmény megbízott igazgatójától.
Kemenesi Ágoston nyilatkozata:
"A Széchenyi István Körzeti Általános Iskola tantestülete és tanulói megdöbbenve állunk a hétfő délután történtek előtt. A tanítást követően olyan eseményre került sor az iskola előtt, amely megengedhetetlen, iskolánk értékrendjével, nevelési elveivel szöges ellentétben áll.
Egy délelőtti nézeteltérést követően egy három főből álló, végzős csoport megvárta a szintén nyolcadikos társukat az épület előtt, és kihasználva, hogy az iskola Házirendje ott már nem vonatkozhat rájuk, rátámadtak a gyanútlanul érkezőre. Az emberi mivoltukból kivetkőzött fiatalok olyan súlyosan bántalmazták évfolyamtársukat, hogy – az őt elsősegélyben részesítő pedagógusok telefonhívására – a kiérkező mentőszolgálat munkatársai a győri kórház gyermekosztályára szállították. A szintén kiérkező rendőrjárőr a város egy másik pontján elfogta a feltételezett elkövetőket, akiket súlyos testi sértés alapos gyanújával állítottak elő.
Sajnálattal tapasztaljuk mi pedagógusok, hogy mind a társadalom, mind pedig az iskola az elmúlt 20 év erkölcsi értékvesztésének, valamint oktatáspolitikájának köszönhetően fokozatosan fellazította az emberi együttélés évezredes erkölcsi normáit. A pedagógusok kezében lévő nevelési eszköztár nagyon szerény, cselekvési lehetőségük az iskola falai közé szorult.. A törvényi szabályozás átalakítására, a társadalmi normák megerősítésére lenne mielőbb szükség, hogy a fenti történetek elkerülhetőek legyenek.
Az iskola minden dolgozója és diákja nevében ezúton kívánunk mielőbbi felgyógyulást a sérült tanulónak! Visszavárjuk őt közénk, és bízunk benne, hogy mind testileg, mind lelkileg mihamarabb felépül."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi
Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt
Nyugtalanláb-szindróma
2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi
A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók
Rendőrségi felhívás
2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi
Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról
Beledben és Farádon