Hírek
2014. Május 08. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoAjka | Hajósi Miklós
Széll úr és a KZ Invest Kupa
A neved lassan összenő a BMW-el. Szél, szélsebes, BMW-s. Mesélnél magadról és a BMW-s pályafutásodról az éjszakai Autóverseny előtt?
- Szeretettel köszöntök minden kedves sporttársamat, szurkolókat, és eme remek sport kedvelőit!
2008 óta versenyzem, kisebb-nagyobb sikerekkel. Ladával sajnos 2010-ben volt egy kisebb bukásomegy amatőr versenyen. Nekem ez a BMW-s dolog úgy jött, hogy van egypár nagyon kedves barátom, ésmindig rágták a fülemet, hogy próbáljakki egy BMW-t.
Pásztor Ferenc építette meg az első e 30-as BMW-met, amit az első versenyen a felvezető körben le is csuktam.
Utána építettünk egy e 36 Compact-ot 25 24 v motorral, amivel kb. 2 évig versenyeztem. Ezzel a kocsival elértem elég szép eredményeket és szerintem innen ered a BMW-s Széll úr név, amit Szikszai Bészi a Fakezű nevű barátomtól kaptam.
Innentől mondhatom talán, hogy kezdtek az emberek megismerni! Szeretek nagyon a látvány érdekében autózni, és ahogy szokták mondani, na ennek már megint elgurult a gyógyszere!
2 éve pedig egy BMW E36 Sedanban taposom a gázt!

Indultál-e már itt korábban megrendezett éjszakai versenyen? Ha igen milyen élménnyel lettél gazdagabb?
- Igen, indultama tavaly megrendezett KZ Invest KupánNyíregyházán.
El kell, hogy mondjam, nagyon jól éreztem magam. Szuper volt a szurkoló tábor, a hangulat, a szervezettség. Remélem ebben idén sem lesz hiány és megint ugyan olyan jó élménnyel fogunk távozni a versenyről, mint eddig!

Igaz, hogy Magyarországon te rendelkezel a legtöbb serleggel, mint autóversenyző?
- Érdekes kérdés. Nem, mint versenyző rendelkezem sok kupával, trófeával, Hanem a családi vállalkozásunk Kupák, Érmék Gyártásával foglalkozik! Természetesen vannak nekem is Díjaim, amire Büszke is vagyok, mert megküzdöttem értük!
Milyen céllal is indulsz ezen a megmérettetésen?
- Ezen a versenyen szeretnénk most egy kicsit a nézőknek kedvezni, és magamat szórakoztatni. Úgyhogy, ha rajtam múlik látványban nem lesz hiány, remélem, minél többen kilátogatnak erre a rendezvényre!

Szeretnék köszönetet mondani, Mindenkinek, aki bármilyen formában segíti a versenyzésemet!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 08. 08:31, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a 246. fővárosi rangadót
A címvédő Ferencváros 3-0-ra legyőzte hazai pályán az Újpestet a labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójának szombat esti rangadóján.
2026. Február 07. 09:12, szombat | Sport
Milánó 2026 - Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia
Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban.
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
