Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2019. Június 30. 18:58, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség a halálos veszkényi gyalogos gázolás ügyében

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség a halálos veszkényi gyalogos gázolás ügyében

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat nyomozást halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt. A baleset a 85-ös számú főúton, 2019. június 14-én 22 óra 20 perckor történt.

A nyomozás adatai szerint egy Audi típusú személygépkocsi közlekedett Kapuvár felől Veszkény irányba. Haladása során a gépjármű vezetője - eddig tisztázatlan okok és körülmények között - a 85-ös számú főút 37+900-as kilométerszelvényhez érve elütötte az úttesten neki jobbról balra gyalogosan átkelő nőt. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelenségük megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 09:00, vasárnap | Helyi

A szén-monoxid nyáron is veszélyes

A katasztrófavédelem felhívása

2026. Június 13. 19:00, szombat | Helyi

Nem a közel 120 ezer elektromos rollerrel van gond

A szabályozásuk és felelős használatuk a kulcs

2026. Június 13. 16:00, szombat | Helyi

Erdei lovastábor gyerekeknek

Felhívás

2026. Június 13. 13:00, szombat | Helyi

Okosan töltsük föl a medencénket!

Jöhet a nagy csobbanás!