Hírek
2017. Március 24. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Taroltak az ifjú csornai önkéntes tűzoltók az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen

Legyenek segítői bajba jutott embertársaiknak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltsége szervezésében március 22-én délelőtt rendezték meg a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi verseny helyi fordulóját.
A versenyen két korosztályban mérhették össze tudásukat a diákok. Így négy általános iskolai és három középiskolai csapat, illetve önkéntes tűzoltó egyesület küzdhetett az első helyezésekért.
A tanulóknak elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával egyaránt bizonyítaniuk kellett felkészültségüket, melyre játékos formában került sor.
A felmenő rendszerű verseny célja, hogy a fiatalok minél szélesebb köre ismerkedjen meg a katasztrófavédelmi szemlélettel. Győződjenek meg a polgári védelem, tűzvédelem és katasztrófavédelem jelentőségéről, társadalmi szükségességéről. Szerezzenek alapvető ismereteket a veszély- és katasztrófahelyzetben történő megelőzési, védekezési és helyreállítási magatartási szabályokról. Legyenek segítői bajba jutott embertársaiknak.
A versenyt Farkas Szabolcsné tűzoltó százados, megbízott polgári védelmi felügyelő szervezte, a lebonyolításban a kirendeltség és a hivatásos tűzoltóság szinte minden tagja kivette részét. A versenyt Rácz Imre tűzoltó ezredes kirendeltségvezető nyitotta meg. A gyerekek vidáman lapátolták a homokot a homokzsákokba, elméletben is ügyesen válaszoltak a kérdésekre, elsősegélynyújtási ismereteikre is szükség volt, és a puttonyfecskendővel való célbalövés sem okozott gondot senkinek. Minden csapat igyekezett helytállni az összes versenyszámban. A verseny értékelésénél és a díjak átadásánál Báner Attila tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes, Rácz Imre tűzoltó ezredes, kirendeltségvezető és Tóth Anita a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője is gratulált a gyerekeknek.
A következő eredmények születtek:
Általános iskolai korcsoport
Csorna ÖTE Heszti-Ászok
Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola Kapuvár
Deák Ferenc Általános Iskola Kóny
Széchenyi István Általános Iskola Kapuvár
Középiskolai korcsoport
Csorna ÖTE – Lánglovagok
Kossuth Lajos Szakközépiskola Csorna
„Fáklya” Tűzoltó Egyesület Rábapordány
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:00, hétfő | Helyi
Csornán fogták el a rendőrök az unokázós csalót
A nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.
2025. Június 15. 19:00, vasárnap | Helyi
Vízitúra szabályok a Szigetközben
Általános információk a Szigetközi Tájvédelmi Körzet területén való tartózkodáshoz és szervezett túrákhoz.