Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Július 06. 16:00, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Újra több ismeretlen károkozó sofőrt keresnek a rendőrök

Újra több ismeretlen károkozó sofőrt keresnek a rendőrök

Aki bármit tud a balesetekről, jelentkezzen!

Az M1 autópályán Budapest felől Lébény irányába közlekedett egy ismeretlen személy 2020. június 7-én 11 óra és június 8-án 21 óra 10 perc közötti időben, egy szintén ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú – feltehetően - tehergépkocsival. Haladása során, vélhetőleg figyelmetlen vezetése miatt, a jármű bal oldalával nekiütközött a 118. kilométer szelvényben található szalagkorlátnak, amelyet követően a helyszínt elhagyta.

Szintén az M1 autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába közlekedett egy ismeretlen személy 2020. május 24-én 23 óra és május 25-én 8 óra 50 perc közötti időben, egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú gépjárművel. Haladása során, valószínűleg figyelmetlen vezetése miatt, a járművel nekiütközött a 124. kilométer szelvényben található szalagkorlátnak, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.

Ismeretlen személy, 2020. június 1-én 16 óra 35 perc és 2020. június 2-án 14 óra 35 perc közötti időben, ismeretlen honosságú és típusú, de feltehetően tehergépjármű szerelvénnyel közlekedett Győr térségében az M1 autópályán Budapest felől Hegyeshalom irányába. A 124. kilométer szelvényében, feltehetően út vonalvezetésétől jobbra letért és szalagkorlátnak ütközött. A balesetet követően a sofőr a helyszínről megállás nélkül távozott.

Győrben, a Sokorópátkai úton található Dobos Pub étterem előtti kavicsos parkolóban közlekedett ismeretlen személy egy ismeretlen honosságú és forgalmi rendszámú, vélhetően piros színű gépjárművel 2020. június 6-án 12 óra 55 perc és 13 óra 44 perc közötti időben.
Haladása során, feltehetően szabálytalan kikerülés következtében, nekiütközött a parkolóban jobbra mellette álló Mazda típusú személygépkocsi hátsó részének, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.

Győrben, a Szigethy Attila út 103. számú épülettel szemben lévő parkolóban ismeretlen személy közlekedett 2020. június 25-én 15 óra és 2020. június 28-án 10 óra 59 perc közötti időben egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú, feltehetően kék színű személygépkocsival. Haladása során a Szabolcska Mihály utca irányába fordult be, amikor járművének jobb oldalával nekiütközött az úton szabályosan parkoló, fehér színű Hyundai személygépkocsinak, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 16:00, szombat | Helyi

A lakosság segítségét kérik az új poloskafaj elterjedésének felméréséhez

Új poloskafaj tűnt fel tavaly hazánkban.

2024. Április 20. 13:00, szombat | Helyi

Sárkány Maraton a Szigetközi Állatvédő Liga támogatására

Időpontváltozás! Részletek a cikk végén!

2024. Április 20. 09:00, szombat | Helyi

Milyen ügyeket intézhet a Pannon-Víz Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán keresztül?

Gyors és kényelmes ügyintézés telefonon.

2024. Április 19. 16:00, péntek | Helyi

Közlekedés fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban

Óvatosan vezessenek a vasúti átjáróban!