Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Képek | Közélet

55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban

2018-10-13 12:33:26

A Szanyi Általános Iskola 1963-ban végzett tanulói október 13-án tartották 55 éves osztály találkozójukat, melyre megható idézettel invitálták tanáraikat, osztálytársakat : " Legyen előtted mindig út, Fújjon mindig hátad mögül a szél, Melegen süsse arcodat a Nap, eső puhán essen földjeidre, S amíg újra találkozunk Hordozzon tenyerén az Isten ! "
A találkozó hálaadó szentmisével kezdődött,melyre Henczel Szabolcs atyát,szanyi plébánost kérték fel, aki a szentmise áldozatot elhunyt tanáraikért, osztálytársaikért mutatott be megemlékezve róluk név szerint is.
Hangsúlyozta, hogy az elhunytak életáldozatának csak egy szakasza fejeződött be halálukkal. A közösen megélt élmények által most is köztünk vannak. Üzenetük, hogy az élőknek ma is van feladata, nem csak az emlékezésben, de további életútjuk során, koruktól függetlenül, a közös múltból merítve teljessé tehessék egymás és saját hátralévő éveit.
A találkozó közös ebéddel és örömteli beszélgetéssel folytatódott a Bokréta vendéglőben.

Töreki Imre

55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban
55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban 55 éves általános iskolai osztálytalálkozó Szanyban