Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Képek | Közélet

Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket.

2022-05-26 11:18:07

Immáron 7. éve ismét megrendezésre került a Szanyi KTSZ-ből illetve a jogutód Interfa Kft. asztalos üzeméből nyugdíjba vonult munkatársak találkozására. Találkozónk üzemlátogatással kezdődött ahol Angyal Károly és Endrődy Edit ügyvezetők fogadtak bennünket. Az üzem bejárása az igazgató úr vezetésével történt, bemutatta a jelenlegi állapotokat és tájékoztatott bennünket a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről amit nagy érdeklődéssel hallgatunk. Nyugdíjas társaim örömmel fedezték fel újból a régi munkahelyeiket és nagy örömmel felidézték emlékeiket ahol az életük nagy részét eltöltötték. Búcsúzóul az Interfa vezetése ajándékcsomaggal kedveskedett minden résztvevőnek. A találkozó a Bokréta vendéglőben folytatódott, ahol megemlékeztünk az elmúlt időszakban elhunyt munkatársainkról kiknek emlékét megőrizzük. A nap további része egy kiadós vacsorával, és jó hangulatú beszélgetéssel zárult.

Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket.
Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket. Az Interfa Kft. nyudgdíjasai megtekintették volt munkahelyüket.