Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Képek | Közélet

Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán

2018-01-14 09:13:30

2018. január 13-án (szombaton) a csornai múzeumban tartotta a közgyűlését a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata.
A közgyűlés napirendje között szerepelt a tavalyi év értékelése, a 2017-re tervezett programok ismertetése, felvetések és javaslatok megvitatása. A gyűlés elején egy perc néma főhajtással emlékeztünk a tavalyi évben elhunyt három tagtársunkra, Gecsényi Andrásra, Kiss Jánosra és Szalay Bélára. Megemlékeztünk a doni katasztrófa 75.évfordulójáról is.
A 2011-es megalakulása óta már több mint százan írták alá a belépési nyilatkozatot. A tavalyi évben hárman csatlakoztak a társulathoz, és a közgyűlésen is ketten írták alá a belépési nyilatkozatot.
A hat éve működő egyesület programokban gazdag évet tudhat maga mögött, hiszen tizenöt rendezvényt szerveztek szerte a Rábaközben, melyeknek mintegy hatszáz résztvevője volt. Az előadások között volt régészeti, hadtörténeti, egyháztörténeti, népzenei sőt még meteorológiai témájú is. A leglátogatottabb rendezvényeik közé tartozott a Halhatatlanok című film bemutatója, Sarkady Sándor előadása és Horváth Győző könyvbemutatója.
Elkezdték feldolgozni a második világháborús légiharcokat és az első világháborús emlékművek történetét is. A Rábaközkutatók Napja keretében tavaly Rábacsanakra, Rábasebesre és Vágra látogattak, de megismerkedtek Cakóháza értékeivel is. A csornai középiskolásokkal közösen immár hatodik alkalommal szervezték meg a csornai csatának emléket állító Marcaltő-Csorna gyalogtúrát, melyen ötven diák vett részt. A társulat gondozásában látott napvilágot Nagy István kötete a rábaközi emlékművekről.
A tavasszal az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében Kiskunmajsára, Hódmezővásárhelyre és Szegedre látogattak. Nyáron Kárpátalján kirándultak, ahol jártak a munkácsi várban, Borsin, Rákóczi fejedelem szülőhelyén, a szolyvai tábor helyén kialakított emlékparkban, Máramarosszigeten, Ungváron, a vereckei és az uzsoki hágónál. Hazafelé Kassa nevezetességeivel ismerkedtek.
A megalakulása óta 22 rábaközi településen tartott már rendezvényt a társulat. Ezek a következők: Acsalag, Árpás, Beled, Bogyoszló, Cakóháza. Csorna, Dör, Farád, Győrsövényház, Kapuvár, Magyarkeresztúr, Mihályi, Mórichida, Osli, Rábacsanak, Rábapatona, Rábapordány, Rábasebes, Rábatamási, Szany, Tárnokréti és Vág.
Jó kapcsolatot ápolnak több civil szervezettel is, így a kapuvári Gartáért Alapítvánnyal és a győri Isonzó Baráti Körrel. A rendezvényeiknek helyet biztosító csornai múzeum kiállításait a társulat tagjai több alkalommal is segítették tárgyak kölcsönzésével.
A helytörténészek anyagilag támogatták a rábacsanaki kereszteltek anyakönyvének felújítását, régi filmek digitalizálását és a rendszerváltás előtti korszakból megmaradt bősárkányi utcatáblák közül is 26 darabot cseréltek ki a helyi önkormányzattal együttműködve. Tóth István csornai kőfaragómesternek köszönhetően megújították a csornai csata névtelen hőseinek emlékművét és Demjén Attila festőművész emléktábláját.
A társulat a világhálón is jelen van. Facebook oldaluk mellett három nyilvános csoportot is működtetnek. A Képeken őrzött Rábaköz, Rábaköz régi térképeken és A régi Rábaköz dokumentumokban nevű oldalakra folyamatosan töltenek fel helytörténeti emlékeket. A Képeken őrzött Rábaköz nevű oldaluknak már közel ezer tagja van.
A tavalyi naptár folytatásaként a társulatunk idén is kiadott ez első világháború emlékére egy falinaptárt, melyen rábaközi világháborús emlékművek képei szerepelnek. A naptárak is átvehetőek illetve megvásárolhatóak voltak a rendezvényen.

Tudósított: Szalay Balázs

Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán
Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának közgyűlése Csornán