Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2014. Október 04. 13:00, szombat | Helyi
Forrás: hvg.hu

Egy éve tették ki a fertődi kastélyból az iskolát

Egy éve tették ki a fertődi kastélyból az iskolát

Nem befejezték, hanem el sem kezdték az iskolaépítést.

Tavaly júliusban több cikkben is foglalkoztunk a Porpáczy Aladár Szakközépiskola hányatott sorsával. Akkor megírtuk, hogy a fertődi kastélyban megtartott kormányülésen elhangzottakkal ellentétben egyáltalán nem rendezték a kastélyból viharos gyorsasággal kiköltöztetett iskola helyzetét. A nyáron fóliasátrakba pakolták ki az iskola teljes felszerelését, és szeptemberben ideiglenes kényszer helyszínen kezdték meg a tanítást. Akkor azt ígérték az iskolának, a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek, hogy 2014 szeptemberében már új iskolaépületben kezdik a tanévet. A kastélyban sem látszanak azok a munkák, amik miatt viharsebesen tették ki az iskola szűrét az épületből.

Nemhogy nem lett meg az új iskola, az építkezés még el sem kezdődött. „Még egy kapavágás sem történt”, mondták a hvg.hu-nak fertődi tanárok és szülők, amikor ellenőrizni akartuk, valóban rendeződött-e a helyzetük. Mint kiderült, a több száz fős, neves középiskola azóta is az általános iskola felszabadított termeiben és a kollégiumban átmenetileg kialakított helyen küszködik napi szinten a nem éppen ideális körülményekkel. Arról pedig senkinek fogalma sincs, mikor lesz meg tényleg az új iskola, ahol az eredeti ígéretek szerint már egy hónapja tanulniuk kellene.

A kastélyból kirakott középiskola részben az általános iskolában, részben a kollégiumban rendezkedett be, a kollégistákat felköltöztették a tetőtéri helyiségekbe. „Most már egy éve vannak hárman iszonyú kis helyen. Annyira pici a szoba, hogy éppen csak befér a három heverő és egyetlen, közös szekrény. Íróasztaluk nincs, a gyerekek a heverőjük ágyneműtartójában tartják a tanszereiket, cuccaikat” – állította a szülő.

A hvg. hu cikkebemutatja a mai napig fennálló áldatlan állapotokat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 13:00, szerda | Helyi

Szombaton segítő kezeket várnak Bősárkányban a Kissárga szabadidőtóhoz

Önkéntes munka

2026. Március 18. 09:00, szerda | Helyi

Rendőri segítség a nyugdíjasoknak

Csalók, balesetek, veszélyek

2026. Március 17. 16:00, kedd | Helyi

Múlt héten sok balesethez vonultak a tűzoltók

A 11. héten törént.

2026. Március 17. 13:00, kedd | Helyi

Történelmi időket élünk, mi vagyunk a többség

Bóna Szabolcs a Nemzeti Menetről