Miközben az elkényelmesedő világ szinte pánikba esik egy nyári hőhullám vagy egy téli hideg vagy havazás miatt, elődeink ezt a maguk idejében sokkal természetesebb módon élték meg. Egy régi telet idézett fel Szalay Balázs csornai helytörténész Facebook posztjában.

Aki átélt már néhány igazi telet, tudja, hogy a mostani – szerencsére – meg sem közelíti a korábbi zimankós időjárást. Ennek ellenére megszületett a hólapáttal hazát mentő politikus alakja. A hókommunikáció-verseny elemzése helyett inkább egy igazán kemény télre emlékeznék, mely száz évvel ezelőtt hetekig megkeserítette a csornaiak életét.

Megyénk területén a mérések kezdete óta az 1929-es év hozta a leghosszabb ideig tartó, s egyben a leghidegebb időszakot. Már a január is hideg volt, de februárban a szokásos -0,5 °C helyett -10,3 °C volt a hőmérséklet havi középértéke, ami még Moszkvában is hidegnek számított. A legalacsonyabb hőmérsékletet február 11-én mérték: Magyaróváron és Győrben is -28,4 °C-ot mutatott a hőmérő higanyszála a reggeli órákban. A meteorológiában is járatos Áldozó István történész szerint térségünkben mindmáig ez az abszolút hőmérsékleti minimum.

Mivel a múlt században is voltak enyhe telek, a csornaiak nem készültek fel eléggé az 1929-es fagyos időjárásra. A szűnni nem akaró 20-30 fokos hidegen kívül a viharos szél nehezítette a mindennapokat. Az 1929. február 20-án készült felvételen is jól látszanak a közlekedést akadályozó hótorlaszok. Az Andrássy utcai sütödéről készült fotó hátuljára feljegyezte a család, hogy aznap -28 fok hideg volt, és a 2.5 méteres hó csak március végére olvadt el.

Molnár Elemér főszolgabíró nyíltan beszélt a problémákról a sajtónak is (Soproni Hírlap, 1929. február 17.). A hóakadályok miatt leállt a személy- és a teherforgalom. Sok átutazó rekedt a városban. Lehetetlenné vált a temetés. A legnagyobb veszélyt azonban a szénhiány jelentette. Sem külföldi, sem hazai szénszállítmány nem érkezett, így sok család didergett a hideg szobákban. Az iskolákat bezárták, a tisztviselők pedig elgémberedett ujjakkal vacogtak a hivatalokban. A szénhiány miatt február közepén 17-22 óra közé korlátozták az áramszolgáltatást, így az a veszély is fenyegette a lakókat, hogy villany nélkül maradnak. A csornai cigánytelep lakói kétségbeesetten könyörögtek a házakat járva egy kis tüzelőért, de mindenkinek fogytán volt a készlete.

A tél azonban csak lassan vesztett az erejéből. A hófúvások miatt február 28. és március 1. között még a hóekék sem bírtak utat törni a sínpályákon. A pápai vonat Ihásznál, a soproni szerelvény Kapuváron rekedt. Sok csornai és környékbeli kénytelen volt Győrben tölteni az éjszakát. A Szombathely felől érkező vonat Szilsárkánynál akadt el a hóban. A vasutasok önfeláldozó erőfeszítése is hiábavaló volt, a vonatot nem tudták kiszabadítani, úgyhogy a község intézkedésére az utasokért a szélviharban este öt szánkó ment ki az állomásra, és éjszakára egyes házaknál helyezték el a Szilsárkányban rekedteket. Mivel még másnap sem volt remény arra, hogy a vonatot ki tudják ásni, többen a fagyos északi széllel is dacolva gyalogosan vágtak neki a Csornára vezető útnak.

Az állami gondoskodás ekkor még gyerekcipőben járt, ezért a civilek karolták fel a hideg miatt veszélybe kerültek gondozását. A csornai polgári fiúiskolában a nyolcvan vidéki tanulót meleg levessel látták el, amit Mittl Ferenc igazgató felesége főzött. A nőegylet a hideg lakásokban didergő csornai szegények között egy hét alatt több mint hatvan mázsa tűzifát osztott ki. Egy-egy család a létszámtól függően 50-100 kilónyi mennyiséget kapott.

A kétszeri fagyhullám és a hosszantartó hideg óriási pusztítást okozott a vadállományban is. Az etetés ellenére a szakértők március elején már ötven százalékos vadkárról beszéltek. A szerencsétlen éhező állatok már a házakhoz is bementek, ahol aztán az emberek vagy a kutyák végeztek velük. Az egyik majorba betévedő őznek már jártányi ereje sem maradt. Leölték, a húsát pedig hatósági engedéllyel kiosztották a major szegényei között. Az orvvadászat kis híján egy gyerek életét is kioltotta, amikor egy, a nagyobb vadak elejtésére ásott verembe egy magára hagyott kétéves kisfiú esett bele. Szerencsére még időben észrevették és megmentették a fagyástól. A vadak között különösen a nyulakban volt jelentős a pusztulás, amit a csornai vadásztársaság a földművelésügyi minisztérium segítségével beszerzett Somogy megyei nyulakkal pótolt a fagyok elmúltával.