Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2014. Október 01. 10:00, szerda | Helyi
Forrás: Csorna Városi Művelődési Központ

Szenzitív struktúrák

Szenzitív struktúrák

Matusz Péter Pál képzőművész kiállítása és könyvbemutatója

CSORNAI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2014. OKTÓBER 3-16.

Matusz Péter Pál 1952-ben született Mosonmagyaróváron. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola elvégzése után, 1975-től 2012-ig tanított a város általános ás középiskoláiban. Több kísérletet tett a helyi képzőművészeti élet szervezéséért, fellendítéséért. Lakásán művészeti galériát működtetett 1994-2004 között M Galéria néven.

Alapítója és egy ideig művészeti vezetője volt, a helyi M.A.K. képzőművészeti csoportnak. Az Art-Flexum Nemzetközi Művésztelep létrehozója 1998-ban, majd 5 évig művészeti vezetője. Több nagysikerű kiállítása volt szerte az országban és a határainkon túl.

Nevéhez fűződik Mosonmagyaróvár város zászlajának és címerének, Győrsövényház címerének megalkotása, valamint számos könyvborító és illusztráció művészi kivitelezése.

2014-ben műveiből válogatva, Meditációk című művészeti album jelent meg a Mosonvármegye Kiadó gondozásában.

Figurális és nonfiguratív munkáiban az emberi lét szövevényes esztétikai és morális tartalmát jeleníti meg. Számos képzőművészeti díj tulajdonosa.

A megnyitó és bemutató időpontja: 2014. október 3. (péntek) 17 óra.

A kiállítást megnyitja: VIDA ISTVÁN, a Kisalföld szerkesztőségének vezetője.

Közreműködnek: a CSÁIAMI Kerényi György Tagintézményének növendékei.

A kiadvány a helyszínen megvásárolható.

A tárlat megtekinthető október 16-ig, hétköznapokon az intézmény nyitvatartási idejében.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 19:00, szombat | Helyi

Minden tizedik ember sokszor reggelig virraszt a lábfájdalom miatt

Nyugtalanláb-szindróma

2025. Augusztus 02. 16:00, szombat | Helyi

Futás Kajos László emlékére

Mórichida - Csorna

2025. Augusztus 02. 13:00, szombat | Helyi

A sértettet közel 6 millió forinttal rövidítették meg a csalók

Rendőrségi felhívás

2025. Augusztus 02. 09:00, szombat | Helyi

Lakossági tájékoztatók az Otthonfelújítási Támogatásról

Beledben és Farádon